Categories
szótár

30. Formai meghatározások

 

30. Formai meghatározások

Ahogy mondtam, ezeknek a videóknak nem célja, hogy lebecsüld magadat, vagy rosszul érezd magad, ha esetleg magadra ismernél egy-egy hiba hallatán, hanem hogy mostantól észrevedd a hibákat, a csapdákat, és sokkal okosabb lehess. Légy szíves Te is ezzel a nézőponttal hallgasd őket!

Az átlagemberek (azaz nem kiemelkedően okos emberek) gondolkodási szintje a hasonló dolgokra emlékezés, amikor formai szempontból el tudja mondani a külsőségeket, „tud pár adatot”, de nem tud eleget a „miértekről”, okokról és következményekről.

Ez a „Már láttam ilyesmit” szintje, amiből még nem lesz önálló cselekvés, legfeljebb ügyetlen próbálkozás vagy károkozás.

Az ilyen tanulónak „képi memóriája” van, tehát emlékszik hasonló dolgokra, vagy arra, hogy az oldal jobb alsó sarkán olvasott róla (de hogy mit?…) Hasonlóságokban gondolkodik. Jobb esetben ezen a szinten felismer apró különbségeket, rosszabb esetben még azt sem.

Sokszor bizonytalan, „úgy emlékszik”, „azt hiszi, hogy úgy olvasta…”, de valójában nem azt csinálja, amit a papíron olvasott, hanem azt utánozza, amit a társaitól látott, hiszen az egy szemmel látható, érthető hasonló példa volt.

Beszélgetés közben neki is folyton eszébe jutnak hasonló esetek, hasonló gondok.

Bár ez egész jó szint, azaz teljesen elfogadott az átlagemberek között, mégis messze van az ideálistól, a valódi szakértelemtől, hozzáértéstől. A kocsid javítását, vagy egészségedet sose bíznád olyanra, aki csak ilyen szinten ért hozzá!

Valójában az ilyen szinten gondolkodó ember igen sok gonddal, problémával küzd.

Ha megkérdezed tőle, mi egy szó meghatározása, akkor kezdetleges magyarázattal vagy egy formai leírással felel. Például: Mi egy „szék”? „Egy személy részére való ülőbútor.”, vagy „Négylábú bútordarab”.

Csak az olyan igénytelen szótárakat kedveli, amelyeket ilyen hiányosan írtak (tehát sajnos maga a szótáríró sem értette a szó jelentését).

Egy ilyen színvonalú szótár csak a formát írja le, viszont nem adja meg legfontosabbat: a dologhoz tartozó összefüggéseket, a vele okozható hatást, a hozzá kapcsolódó akciót. Mire használható?

Mit csinálunk vele? A dolog célja, alkalmazása többnyire hiányzik belőle.

Vajon megennél-e egy gombát, amelynek csak a kinézetét írta le a gombászkönyv, azt viszont nem írja, hogy ehető vagy mérgező?

Vajon bevennél-e egy tablettát, ha szép a színe és alakja, de nem ismered a hatását, nem tudod, mire való és mit okoz?

Az ilyen hatást, alkalmazást, összefüggéseket leíró meghatározás neve az „akciómeghatározás”.

Például a Magyar értelmező kéziszótárban tízből kilenc meghatározásban nincsen benne az akciómeghatározás, csak a forma felületes leírása, vagy egy kategória. Ezzel a gondolkodás egy alacsony szintjén rögzíti olvasóit, és sohasem juttatja el a teljes fogalmi megértésig.

Az ilyen szótár neve szakkifejezéssel „kisszótár”, amelyben a meghatározások gyakran nem elegendők, hogy tényleges fogalmat kapj a szóról.

A szótár külső méretre nagy is lehet, de a minősége miatt ez csak egy „kisszótár”: a benne megadott jelentések nem elég teljesek a teljes fogalmi megértés eléréséhez.

Nem igazán segít a csak kategóriákat, vagy csak egy-két rokon értelmű szót tartalmazó szójegyzék, és az ilyen kisszótár is elégtelen az igazi megértéshez.

Aki csak ilyen kezdetleges szótárakat használ, az sajnos sosem éri el a profikra, szakemberekre jellemző teljes fogalmi megértés szintjét. Sosem fog fogalmakban gondolkodni.

Ne érd be a bukott szocialista rendszer elavult szótárának szándékosan megtévesztő magyarázataival! Ők a közvélemény formálására (más szóval népbutításra) írtak szótárt, nem a tanítás céljaira. Nem véletlen, hogy az iskolákban nem szeretnek szótárt használni. Te se hagyd magad becsapni!

A meghatározásnak el kell juttatnia a teljes megértésig. Csak egy nagyon türelmes tanár, egy nagyon jó tankönyv, vagy egy ideális szócikk képes erre.

A következő videóban a teljes fogalmi megértésről fogok beszélni.

Sarkadi Zsolt
nyelvészmérnök

Nagyszótár Tanulóknak
Ez a szótár eljuttat a megértésig!

teljes megértés

Copyright

Hozzászólások a Facebookon

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..