Categories
szótár

19. A meghatározás meghatározása

 

19. A meghatározás meghatározása

Ebben a videóban tovább magyarázom, hogy a szócikk melyik része mire való.

A WikiSzótár.hu ideális meghatározásainak ellenőrzésekor nagyon sok szempontra ügyelek, mert azon kívül, hogy minek kell bennük lenni, az is nagyon fontos, hogy mit nem szabad elhibázni. Döbbenetes, hogy mit tartottak régen meghatározásnak.

Ilyen az, ha önmagával határozzák meg a szót. Például a „taligáz” szót így határozzák meg: „taligán szállít”. A tanuló ebből még mindig nem tudja, hogy mi a „taliga” (Kétkerekű kis kézikocsit jelent). A szót más szavakkal kell meghatározni, amiket az olvasó már ismer. Csak így tudja megérteni a jelentését.

Még ennél is rosszabb a „körkörös meghatározás”. Az egyik szót azonosnak tekinti a másikkal, a másikat pedig azonosnak tekinti az elsővel. A „kémia” szerinte „vegytan”, ha pedig megnézed a „vegytan” jelentését, azt látod: „kémia”.

A szóra teljes meghatározást kell adni, mert a jelentése, használata általában nem egyezik teljesen egy másik szóval.

Szintén nem nevezhető valódi meghatározásnak, ha csak két-három rokon értelmű szót adnak meg, nem igazi meghatározást. Megnézed a „gömb” meghatározását, és azt látod: „gömbfelület, gömbtest.”

Ettől nem lettél okosabb! Két azonosság még mindig csak azonosság. Akár azt is mondhatta volna, hogy „akármi egyenlő akármivel”.

Ehelyett teljes fogalmi meghatározás kell.

Még ravaszabb általánosítás a „valaki-valami”. A „valaki” bármelyik személy lehet, azaz nem tudjuk, hogy ki. Más szóval: nem határozta meg, hogy ki. Pedig a szótáríró dolga éppen ez lenne!

Nézzünk egy ilyen meghatározást: „Valaki, aki valamit kezel”. Mit jelent ez?! SEMMIT! Gépet kezel? Felvonót? Labdát vagy jegyet? A „valaki-valami” miatt ez értelmetlen.

Egy igazi meghatározás ez lenne: „Egészségügyi szakember, aki betegeket vagy sérülteket kezel, gyógyít.” Ebből már tudhatjuk, hogy az „orvost” határozta meg.

Egy igazi meghatározás mindig megmondja, hogy milyen halmazba, csoportba tartozik az a személy vagy dolog.

Ha egy szótár tele van ezekkel a súlyos hibákkal, akkor bátran hajítsd a kukába. Semmit sem ér!

A WikiSzótár.hu ideális (azaz színes hátterű) cikkeiben ezekre mind ügyeltünk.

Emellett arra is vigyázunk, hogy helyesírás és nyelvhelyesség tökéletes legyen. Így akár helyesírási mintaként is használhatod a szócikkeinket, ha kétséged támad.

De a WikiSzótár.hu az alapossággal, mélyreható kutatásokkal is kiemelkedik a többi szótár közül. Sehol máshol nem találod meg az összes toldalék, írásjel és más nyelvtani szerepű rövid szó minden meghatározását. Ezek egy részét észre sem vette eddig a nyelvészet. Tudtad, hogy több mint 200 kötőszavunk van, nem csak az „és”? És azt tudtad, hogy több mint 500 névmást használunk, nem csak az „én-te-ő”-t. Így teszem a nyelvészetet mérnöki színvonalú tudománnyá!

A következő videóban tovább részletezem, hogy a szócikk melyik része mire való.

Sarkadi Zsolt
nyelvészmérnök

Nagyszótár Tanulóknak
Ez a szótár eljuttat a megértésig!

teljes megértés

Copyright